Szóval az úgy volt, hogy a Judit barátnőm kitalálta, menjek vele koncertre.
Még jóval a koncert időpontja előtt szólt /4 hét /, hogy Takáts Tamás buli lesz, menjünk.
Nem voltam túl lelkes, na nem a zene miatt, mert az tökéletesen illik a lelkivilágomhoz.
Egyszerűen elszoktam a bulizástól, nagyjából ezer, meg egy éve nem voltam sehol...
Rábólintottam, / tessék, lássék módra / ha annyira akarod menjünk. Alig telt el egy hét a nagy
beleegyezés óta, amikor is tele plakátolták a várost, hogy Takáts Tamás itt játszik nálunk.
Örültünk is nagyon, amíg az első szülöttem el nem olvasta, ugyanis a plakát azt hirdette,
harsogó betűkkel, hogy a koncert április 2.-án lesz, azaz aznap amikor felfedeztük!
Baranyi László és a Kedélyes Urak, Tóth Pálné Erzsike, Veres Laco
Arra még emlékszem a hajdani bulizós időkből, hogy a zenészek nemigen szoktak háromhetente
felbukkanni ugyanott!
Megindult a nyomozás, / pipa és nagyító nélkül, a neten!/ akkor már nem csak ketten voltunk érintettek, mindenki aki tudni akarta, aki ott akart lenni, hogy most akkor mi a túró van! Hamar kiderült, hogy aznap /23./ Takáts Tamás nem nálunk, hanem Marton...akárhol játszik, nálunk pedig Baranyi László és a Kedélyes Urak. Aztán az is hamar kiderült, hála az Urak profi hátterének, hogy semmivel sem fogunk kevesebbet kapni így, hogy ők fognak játszani. Nem tudom, hogy jól gondolom-e, de szerintem amit ők valaha eljátszottak azt mindet meg lehet találni a neten... Készültem is rendesen, a nagy készülődésben a zenekar szépen lassan csatlakozott a kedvenceimhez. Persze a igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a nagy készülődésben
oda-vissza gondoltam meg magam, hogy megyek, nem megyek. Aztán a kérdést a nagylányom döntötte el
egy velős mondattal "Anya! Olyan régen rohadsz a négy fal között, hogy már szaglol!" Még csendben hozzátette, hogy ha nem megyek soha többet nem beszél velem...
A kérdés eldöntetett: irány a buli!
Gyalog indultunk, bár a Terminal Bár a város legeldugottabb, és meglehetősen távoli helye, kellemes volt elbattyogni odáig.
Nem fogadott minket nagy tömeg, sőt hangzavar sem, jött is az ijedtség, "buli elnapolva"!
De már az ajtóban mondták, hogy semmi nyvaj, a zenészek itt vannak, és az előzenekar / Név szerint a VÉRVONAL /már be is hangolt!
Miután nem kicsit kicsináltuk idegileg a pultos fiút, találtunk magunknak a színpadhoz közel ülőhelyet is
/ez az előnye ha valahol kevesen vannak, van hová letenni magad/, elkacarásztunk a csajokkal, közben nem túl szemérmesen felmértük a zenészeket. Ugyanolyan barátságosnak és közvetlennek látszottak, mint amilyennek az oldalukon fel lettek tüntetve /+ pont!/
Nem kellett sokat várnunk, a Vérvonal, hamar játszani kezdett, igen szeretni való a stílusuk,
el is énekelgettünk velük rendesen, jó volt, de előzenekarként kevés....
Némi szuttyogás /színpad átpakolása/ és egy kis beszélgetés után, játszani kezdtek az Urak,
nem lehetett nem oda figyelni. Szerelemből játszanak, és ez olyan erővel jött át a közönségnek, hogy
nem lehet nem velük örülni zenének, nem lehet nem teli tüdőből velük énekelni...
Az örömzene ami a színpadról jött, és a régi számok emlékei, sikeresen eltörölték arra a pár órára
a hétköznapi szürkeséget, ott és akkor nyoma sem volt ennek, csak a zene és az öröm!
Szerintem, ha rajtunk múlik, akkor az Urak még mindig játszanának, Baranyi László pedig
még mindig a Zöld Bíbor és Feketét énekelné!! //Itt halkan megjegyezném, hogy NEM szereti a Bikinit!?!?!//
De mint mindennek ennek is vége kellett, hogy legyen, kettő körül eljátszották az utolsót is...
Újabb dicséretként felemlegetném, hogy becsülettel végigjátszottak két órát, anélkül, hogy
hogy egy csepp fáradtságot, vagy "huú, de unom már!" pillantást látni lehetett volna rajtuk!
Az este lezárásaként, még belefért egy kellemes beszélgetés, aztán irány haza, immár egyedül...
